Agrárgazdaságtan könyvbemutató
2018.04.11. 15:30 - 17:00
Összefoglaló Szakmai Rendezvényről
Agrárgazdaságtan II. könyvbemutató
Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem, C108-as terem
Időpont: 2018. április 11. 15.30-17.00
Előzmények
A Magyar Agrárközgazdasági Egyesület és a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával elkészült a 2016-ban megjelent ’Agrárgazdaságtan I. Mezőgazdasági árak és piacok’ című kiadvány folytatása. A most megjelent könyv 448 oldalon tekinti át az ágazatot érintő főbb mikrogazdasági (pl. tőkepiac, munkaerőpiac, technológiák) és makrogazdasági (pl. globális élelmezés, kereskedelem, környezet) kérdésköröket. Az esemény célja az volt, hogy az agrárgazdaságtant oktató kollégák számára fórumot teremtsen a könyv megismerésére, illetve a tárgy oktatása kapcsán felmerülő tapasztalatok cseréjére.
Az esemény összefoglalója
Jámbor Attila (BCE, MAKE) megnyitja az eseményt és üdvözli a résztvevőket. Ismerteti az esemény meghirdetésének hátterét, valamint a tervezett programot, majd felkéri Gál Pétert (FM, BCE) a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkárát, hogy a Támogató nevében tartson egy köszöntőt. A köszöntőket követően Mizik Tamás (BCE), a második kötet szerkesztője részletesebben is bemutatja a két könyv szerkezeti felépítését, tartalmi elemeit és az oktatásban való alkalmazhatóságukat, majd felhívja a figyelmet, hogy az Akadémiai Kiadó az eseményen résztvevőknek egy megrendelő kitöltésével kedvezményes vásárlási és szállítási lehetőséget biztosít, amennyiben a két kötet valamelyikét megrendelik.
Mizik Tamás prezentációját Harangi-Rákos Mónika (DE) előadása követte, melyben egyrészt a második kötet egyik lektoraként annak tartalmáról beszélt, másrészt a Debreceni Egyetem munkatársaként az agrárgazdaságtan oktatásában felmerült tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Kiemelte a könyv magas szakmai színvonalát és hiánypótló jellegét, valamint oktatásban való jó használhatóságát.
Az előadásokat követően Jámbor Attila az esemény moderátoraként arról beszélt, hogy kevés az együttműködés a hazai agrárközgazdászok között, sok esetben még egymás munkáit is alig ismerik a kollégák. Önálló centrumokként a kollégák véleménye szerint hasonló problémákkal küzdenek, de a tapasztalatcsere korlátos. Ezen felül elmondta, véleménye szerint akár a továbbtanulásban, akár a munkában hasznos lehet, ha egy vidékfejlesztési agrármérnök alapszakos hallgató az ország bármelyik képzőhelyén tanulva megszerez egy közös tudásbázist, amelyet az adott intézmény kiegészíthet helyi sajátosságokkal. Úgy vélte, a fenti könyv és a MAKE új elnökségének léte jó alkalom lehet a hazai agrárközgazdasági felsőoktatásban való együttműködés kialakítására és felvetette, hogy akár a tematikák egységesítésében, akár közös előadások kidolgozásában lehetne együttműködni. Ezután felkérte a résztvevőket, hogy röviden mutatkozzanak be és mondják el saját tapasztalataikat a fentiek kapcsán.
Forgács Csaba (BCE) kiemelte az együttműködés fontosságát és emlékeztette a résztvevőket, hogy a hasonló együttműködések már az 1980-as években elkezdődtek az egyes képzőhelyek között, így az elképzelés nem új, habár nagy szükség van rá manapság is. Nagyné Demeter Dóra (EKE) nagy örömét fejezte ki az együttműködést illetően, illetve felvetette, hogy esetleg angol nyelvű agrárpolitika tankönyvet is lehetne írni, mivel a külföldi hallgatóknak erre nagy szüksége lenne. Hegyi Judit (SZE) felvetette, hogy érdemes lenne egy agrárgazdasági esettanulmány kötetet kidolgozni, illetve oktatási segédleteket, példatárakat készíteni.
A fentiek kapcsán kialakult beszélgetésben a résztvevők arra jutottak, érdemes lenne a rövidebb időtávon belül megvalósítható és viszonylag hamar kézzelfogható eredményeket felmutató együttműködésekkel kezdeni. Ennek jegyében az alábbiakra jutottak:
- Szükséges lenne egy ISBN számmal ellátott, a MAKE honlapján megjelenő agrárgazdasági esettanulmány kötet elkészítése, amelyek alapvetően a képzőhelyek szakmai kapcsolataiból álló diverz esetek lennének, reprezentálva a magyar mezőgazdaság sokszínűségét. Ezeket egészíthetné ki néhány válogatott nemzetközi eset fordítása, amelyhez az alapanyagot az IFAMR folyóiratban megjelent esetek adnák.
- Az agrárgazdaságtan könyv kapcsán a résztvevők szükségesnek tartották a tematikák egymással való megosztását, illetve lehetőség szerint egységesítését akár egy, akár két féléves rendszerben gondolkodva. Ehhez kapcsolódóan következő lépés lehet az előadások új tematika szerinti kidolgozásának felosztása, illetve egyfajta közös tudás kiépítése (egymás előadásainak kiegészítése a szinergia jegyében). Ehhez a MAKE honlapon belüli zárt, jelszóval védett felület létrehozására lenne szükség, ahol az érdeklődő tagok megoszthatják egymással egy biztonságos felületen az anyagaikat.
- Hosszabb távon felmerült új tankönyv megírásának az ötlete is más témákban, például üzemgazdaságtan terén, vagy angolul több témában is.
Jámbor Attila (BCE, MAKE) további kérdések és hozzászólások hiányában megköszönte az előadásokat és az aktív részvételt, valamint reményét fejezte ki a közös együttműködés sikerét illetően.